Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


U23 Kerékpárlabda Európa Kupa szabályok

2011.09.12

 

Szabályzat – Kerékpárlabda - Európa-Kupa U23
 
A Kerékpárlabda U23 Európa Kupa fináléversenyként kerül megrendezésre.
Időpont: 38. naptári hét
Résztvevők: minden európai nemzet egy csapattal indulhat. Azok a nemzetek, amelyek az utolsó VB eredménye szerint az „A” csoportba tartoznak, csak olyan versenyzőket indíthatnak, akik az adott évben legfeljebb 22 évesek.
A többi nemzetnek nincs korhatárra vonatkozó korlátozás. Ezen kívül a rendező ország az általános részvételi szabályok figyelembevételével egy további csapatot indíthat (Wild Card).
Amennyiben az induló csapatok száma nem éri el a 10-et, az UEC az előző év U23-as Európa Kupa eredményei alapján megnövelheti a csapatok számát. Azok a nemzetek, akik két csapatot indítanak, egy bírót is ki kell állítaniuk. Ellenkező esetben a második csapat elveszíti az indulási jogát.
Az induló nemzetek számának növekedése esetén az UEC bizottsága megnövelheti a lehetséges induló csapatok számát 12-re. Ilyen esetben a játék módja az új létszámnak megfelelően változik.
Játék módja: két elődöntő 5 csapattal 20 játszmát jelent.
A két első helyen álló a fináléba jut. Itt egy 4-es csoportban mindenki mindeki ellen játszik. 
Az egy csoportból kvalifikálódott csapatok játszmái érvényüket vesztik, és a fináléban lesznek újra értékelve.
A fináléban pontegyezés esetén a nemzetközi szabályzat szerint a 3.3c pontban leírtak szerint kell eljárni. A többi csapat helyosztó mérkőzéseket játszik. Döntetlen esetén 4 méteres büntető lövésekkel dől el a mérkőzés eredménye.
Teljes játékmenet:
Elődöntő: 2 x 20 mérkőzés = 20 mérkőzés
Helyosztó mérkőzés = 3 mérkőzés
4 csapat fináléja mindenki mindenki ellen (az elődöntők eredményei is számítanak) = 4 mérkőzés
Összesen: 27 mérkőzés
 
Minden csapat legalább 5 mérkőzést játszik. A fináléban jutott csapatok 6 mérkőzést játszanak.
Az elődöntő mérkőzéseinek sorrendjét a VB-szabályzat határozza meg.
A mérkőzések tervezetét az UEC állítja össze.
 
Mérkőzések sorrendje – Finálé
      1.        I. csoport 5.     II. csoport 5. (helyosztó mérkőzés)
      2.        I. csoport 4.     II. csoport 4. (helyosztó mérkőzés)
      3.        I. csoport 1.     II. csoport 2.
      4.        I. csoport 2.     II. csoport 1.
      5.        I. csoport 3.     II. csoport 3. (helyosztó mérkőzés)
      6.        I. csoport 2.     II. csoport 2.
      7.        I. csoport 1.     II. csoport 1.
Amennyiben a 4 finalista között 2 csapat ugyanabból az országból kerül ki, abban az esetben ezek a csapatok játsszák az első mérkőzést. A mérkőzések sorrendjének változását a főbizottság és az UEC képviselője szavazzák meg.
További rendelkezések
Minden csapat az egyesülete mezében indul.
Mindkét sportoló ugyanahhoz az egyesülethez tartozik.
Amennyiben egy sportoló vagy csapat a verseny előtt kiesik, lehetőség van cserecsapat vagy cseresportoló indítására.
Az UEC által kinevezett főbíró felelős a bírók beosztásáért, az eredményjelző ívekért, a mérkőzések lebonyolításáért, stb.
A mérkőzések menetét az UEC állítja össze.
Ezen szabályzat megjelenésével a 2003.11.21-es szabályzat hatályát veszti.